|
12. fejezet
1Jézus
ekkor példázatokban kezdett szólni hozzájuk: "Egy ember szőlőt
ültetett, körülkerítette, borsajtót ásott, és őrtornyot épített. Azután
bérbe adta munkásoknak, és idegenbe távozott. 2Majd amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy megkapja a részét a szőlő terméséből. 3De azok megfogták a szolgát, megverték, és elküldték üres kézzel. 4Ismét elküldött hozzájuk egy másik szolgát, ezt meg fejbe verték, és meggyalázták. 5Újból küldött egy szolgát; ezt megölték, azután sok más szolgát is, akik közül némelyeket megvertek, másokat megöltek. 6Egyvalakije volt még, a szeretett fia. Utoljára őt küldte el hozzájuk, mert így szólt: Fiamat meg fogják becsülni. 7A munkások azonban ezt mondták maguk között: Ez az örökös, gyertek, öljük meg, és mienk lesz az örökség! 8Megragadták, megölték, és kidobták a szőlőn kívülre. 9Mit tesz hát majd a szőlő ura? Eljön, és elveszíti a munkásokat, azután másoknak adja a szőlőt. 10Ezt az írást sem olvastátok: Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő; 11az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben?" 12Ekkor
szerették volna elfogni őt, de féltek a sokaságtól. Rájöttek ugyanis,
hogy róluk mondta a példázatot. Ezért otthagyták őt, és elmentek. 13Elküldtek hozzá a farizeusok és a Heródes-pártiak közül néhányat, hogy szóval csalják tőrbe. 14Odamentek
tehát, és így szóltak hozzá: "Mester, tudjuk, hogy igaz vagy, és nem
tartasz senkitől, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét,
hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e adót
fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessük-e, vagy ne fizessük?" 15Ő pedig ismerve képmutatásukat, ezt mondta nekik: "Mit kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hogy megnézzem." 16Hoztak egyet, és akkor Jézus megkérdezte: "Kié ez a kép és ez a felirat?" Ők pedig így feleltek: "A császáré." 17Ekkor
Jézus ezt mondta nekik: "Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és
az Istennek, ami az Istené." És igen elcsodálkoztak rajta. 18Ezután szadduceusok is jöttek hozzá, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás, és ezt kérdezték tőle: 19"Mester,
Mózes előírta nekünk, hogyha valakinek a testvére meghal, és asszonyt
hagy hátra, de nem hagy gyermeket, akkor a testvére vegye el az
asszonyt, és támasszon utódot az ő testvérének. 20Volt hét testvér. Az első megnősült, és amikor meghalt, nem hagyott utódot. 21A második is elvette az asszonyt, és meghalt úgy, hogy ő sem hagyott utódot. Ugyanígy történt a harmadikkal is, 22és a hét közül egy sem hagyott utódot. Végül meghalt az asszony is. 23A feltámadáskor, amikor majd ezek feltámadnak, melyiké lesz az asszony? Mert mind a hétnek a felesége volt." 24Jézus ezt mondta nekik: "Vajon nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát? 25Mert
az emberek, amikor már feltámadtak a halálból, nem nősülnek, férjhez
sem mennek, hanem olyanok, mint az angyalok a mennyekben. 26Arról
pedig, hogy feltámadnak a halottak, vajon nem olvastátok Mózes
könyvében, hogy mit mondott neki Isten a csipkebokornál: Én vagyok
Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákób Istene? 27Az Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké. Ti tehát nagyon tévelyegtek." 28Ekkor
odament az írástudók közül egy, aki hallotta őket vitázni, és mivel
tudta, hogy Jézus jól megfelelt nekik, megkérdezte tőle: "Melyik a
legfőbb az összes parancsolat közül?" 29Jézus így válaszolt: "A legfőbb ez: Halljad, Izráel, az Úr, a mi Istenünk, egy Úr, 30és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. 31A második ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat." 32Az írástudó ezt mondta neki: "Jól van, Mester, helyesen mondtad, hogy egy Isten van, és rajta kívül nincsen más; 33és
ha szeretjük őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből,
és ha szeretjük felebarátunkat, mint magunkat, sokkal több az minden
égő és véres áldozatnál." 34Jézus
pedig, amikor látta, hogy értelmesen felelt, ezt mondta neki: "Nem vagy
messze az Isten országától." És többé senki sem merte őt megkérdezni. 35Amikor Jézus a templomban tanított, ezt a kérdést vetette fel: "Hogyan mondhatják az írástudók, hogy a Krisztus a Dávid Fia? 36Maga
Dávid mondta ezt a Szentlélek által: Így szólt az Úr az én uramhoz: Ülj
a jobb kezem felől, amíg lábad alá nem vetem ellenségeidet. 37Ha tehát maga Dávid mondja őt Urának, akkor hogyan lehet a Fia?" A nagy sokaság szívesen hallgatta őt. 38Tanítás
közben így szólt Jézus: "Őrizkedjetek az írástudóktól, akik szeretnek
hosszú köntösben járni, és szeretik, ha köszöntik őket a tereken, 39szeretnek a főhelyeken ülni a zsinagógákban és az asztalfőn a lakomákon; 40felemésztik az özvegyek házát, és színlelésből hosszan imádkoznak: ezekre vár a legsúlyosabb ítélet." 41Amikor
Jézus leült a templomi persellyel szemben, nézte, hogyan dobja a pénzt
a sokaság a perselybe. Sok gazdag sokat dobott bele, 42egy szegény özvegyasszony pedig odamenve beledobott két fillért, azaz egy krajcárt. 43Jézus
odahívta tanítványait, és ezt mondta nekik: "Bizony, mondom néktek,
hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. 44Mert mindannyian fölöslegükből dobtak, ő azonban szegénységéből mindazt beledobta, amije csak volt, az egész vagyonát." 11. fejezet
13. fejezet
|