|
13. fejezet
János Evangyélioma 13. rész
1. A husvét ünnepe előtt pedig, tudván Jézus, hogy eljött az ő
órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, mivelhogy szerette az övéit
e világon, mindvégig szerette őket. 2. És vacsora közben, a mikor az ördög belesugalta már Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának szívébe, hogy árulja el őt, 3. Tudván Jézus, hogy az Atya mindent hatalmába adott néki, és hogy ő az Istentől jött és az Istenhez megy, 4. Felkele a vacsorától, leveté a felső ruháját; és egy kendőt vévén, körülköté magát.
5. Azután vizet tölte a medenczébe, és kezdé mosni a tanítványok
lábait, és megtörleni a kendővel, a melylyel körül van kötve. 6. Méne azért Simon Péterhez; és az monda néki: Uram, te mosod-é meg az én lábaimat? 7. Felele Jézus és monda néki: A mit én cselekszem, te azt most nem érted, de ezután majd megérted.
8. Monda néki Péter: Az én lábaimat nem mosod meg soha! Felele
néki Jézus: Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs én hozzám. 9. Monda néki Simon Péter: Uram, ne csak lábaimat, hanem kezeimet és fejemet is!
10. Monda néki Jézus: A ki megfürödött, nincs másra szüksége,
mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta; ti is tiszták vagytok,
de nem mindnyájan. 11. Tudta ugyanis, hogy ki árulja el őt; azért mondá: Nem vagytok mindnyájan tiszták!
12. Mikor azért megmosta azoknak lábait, és a felső ruháját
felvette, újra leülvén, monda nékik: Értitek-é, hogy mit cselekedtem
veletek? 13. Ti engem így hívtok: Mester, és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok. 14. Azért, ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait. 15. Mert példát adtam néktek, hogy a miképen én cselekedtem veletek, ti is akképen cselekedjetek. 16. Bizony, bizony mondom néktek: A szolga nem nagyobb az ő Uránál; sem a követ nem nagyobb annál, a ki azt küldte. 17. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket.
18. Nem mindnyájatokról szólok; tudom én kiket választottam el;
hanem hogy beteljesedjék az írás: A ki velem ette a kenyeret, a sarkát
emelte fel ellenem. 19. Most megmondom néktek, mielőtt meglenne, hogy mikor meglesz, higyjétek majd, hogy én vagyok.
20. Bizony, bizony mondom néktek: A ki befogadja, ha valakit
elküldök, engem fogad be; a ki pedig engem befogad, azt fogadja be, a
ki engem küldött. 21. Mikor ezeket mondja vala Jézus, igen
nyugtalankodék lelkében, s bizonyságot tőn, és monda: Bizony, bizony
mondom néktek, hogy egy ti közületek elárul engem. 22. A tanítványok ekkor egymásra tekintének bizonytalankodva, hogy kiről szól. 23. Egy pedig az ő tanítványai közül a Jézus kebelén nyugszik vala, a kit szeret vala Jézus. 24. Int azért ennek Simon Péter, hogy tudakozza meg, ki az, a kiről szól? 25. Az pedig a Jézus kebelére hajolván, monda néki: Uram, ki az?
26. Felele Jézus: Az, a kinek én a bemártott falatot adom. És
bemártván a falatot, adá Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának. 27. És a falat után akkor beméne abba a Sátán. Monda azért néki Jézus: A mit cselekszel, hamar cselekedjed. 28. Ezt pedig senki sem érté a leültek közül, miért mondta néki.
29. Némelyek ugyanis állíták, mivelhogy az erszény Júdásnál
vala, hogy azt mondá néki Jézus: Vedd meg, a mikre szükségünk van az
ünnepre; vagy, hogy adjon valamit a szegényeknek. 30. Az pedig, mihelyt a falatot elvevé, azonnal kiméne: vala pedig éjszaka. 31. Mikor azért kiment vala, monda Jézus: Most dicsőítteték meg az embernek Fia, az Isten is megdicsőítteték ő benne. 32. Ha megdicsőítteték ő benne az Isten, az Isten is megdicsőíti őt ő magában, és ezennel megdicsőíti őt.
33. Fiaim, egy kevés ideig még veletek vagyok. Kerestek majd
engem; de a miként a zsidóknak mondám, hogy: A hová én megyek, ti nem
jöhettek; most néktek is mondom. 34. Új parancsolatot adok
néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy
szeressétek ti is egymást. 35. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.
36. Monda néki Simon Péter: Uram, hová mégy? Felele néki Jézus:
A hová én megyek, most én utánam nem jöhetsz; utóbb azonban utánam
jössz. 37. Monda néki Péter: Uram, miért nem mehetek most utánad? Az életemet adom éretted!
38. Felele néki Jézus: Az életedet adod érettem? Bizony, bizony
mondom néked, nem szól addig a kakas, mígnem háromszor megtagadsz engem. 14. fejezet
|